Enneagramm szeminárium január 21-től!
Új év, új élet! Adj esélyt magadnak a megújulásra!
Miért lenne jó neked, ha megismernéd az enneagrammot?
Olvasd végig ezt az oldalt, és ha találtál benne olyat, ami neked is jól jönne, akkor keress az elérhetőségek valamelyikén.
Mikor és hogyan ismertem meg az enneagrammot?
2000-2001 környékén lebetegedtem. Néhány évig szteroid kezelésben részesültem, de sajnos ez a gyógyszer komoly „méreg” nem csak a testnek, hanem a léleknek és az agynak is. Könnyen, padlóra küld mindenkit. Először csak fizikailag éreztem fáradtnak magamat, később lelkileg is. Hiába volt korábbról sok komoly hasznos tanítás a fejemben. Képtelen voltam azokat előbányászni elmém mélyéről, és alkalmazni azokat saját magam javára. Nagyon sok „tudás, eszköz” volt a birtokomban, és hiába, nem tudtam alkalmazni azokat. Ekkor egy kedves régi barátom ajánlotta fel, hogy keressem fel egy különleges ismerősét Baján, Hegedűs Csaba mestert.
Hegedűs Csaba: Erdélyben született, 24 évig tanult tibeti szerzetesektől. Megtanulta kiválóan a buddhizmus tanait. Nem csak testi gyakorlatokat sajátított el, hanem lelki és szellemi tudást is kapott, és alkalmaz a mindennapokban. Bajai barátom tanácsára megkerestem Hegedűs Csabát. „Megvizsgált” kézrátétellel, és azt mondta: „Te olyan beteg voltál nem rég, hogy majdnem meghaltál.” Mire azt feleltem: „Tudom!” A kezelés további menete már csak beszélgetés volt. Elmondta, hogy egy nagyon értékes ember vagyok. Még nagyon sok feladatom van az életben, amit el is tudok végezni. Álljak talpra, mert képes vagyok rá. Tegyem le a gyógyszereimet, és hallgassak belsőmre. Megvan bennem az erő, hogy elkezdjek ismét felállni. Nem sokkal később egy tanfolyamot szervezett, ahova tiszteletbeli hallgatóként meghívott. El is mentem örömmel és, megtiszteltetésnek éreztem, hogy meghívott. Lelkesen ittam minden szavát, úgy éreztem, mintha nem először hallanám ezt a fajta tanítást, mégis kíváncsian vártam az újabb gondolatokat. Ez egy sorsfordító találkozás volt az életemben.
Olyan mélyen elsajátítottam az enneagrammot, hogy ma már mondhatom, hogy hosszú évek óta oktatom és kutatom.
Aki ismeri az enneagramm elméletét, az vallhatja, hogy milyen jó annak aki, igazán ismeri önmagát és másokat!
Az enneagramm a görög ennea („9”) és gramma („jel vagy ábra”) szavak összetételéből származik.
Körrel szimbolizálják. A kör ívén 40 fokonként 9 pont helyezkedik el a óramutató járásával megegyező irányban növekvő sorrendben, melyeknek legfelső kiindulópontja a KILENCES, a HÁRMAS, a HATOS, a KILENCES pontokat egy egyenlő oldalú háromszög köti összeg, míg a KETTES, NÉGYES, EGYES, HETES, ÖTÖS, NYOLCAS (s végül újra a KETTES) pontokat egy szabálytalan hatszögű csillag. Az enneagramm pontok mindegyike egy bizonyos energiaállapotot jelöl, folyamatos átmenet van az egyes állapotok között. Az összekötő vonalak az egy bizonyos energiapontok közötti dinamikára utalnak.
Mi az enneagramm?
Egy dinamikus tipológia.
Az enneagramm egy nagyon régi típustan, amely 9 különböző személyiségtípust ír le. Az emberi viselkedésformák eme korlátozott számú karaktertípusra való nyers leegyszerűsítése sok más tipológiának. Különböző feltételek mellett minden ilyen modell megpróbálja számításba venni azt a tapasztalatot, hogy bár az emberek különbözőek, mégis mindig vannak, akik feltűnően hasonlítanak egymáshoz. Eme tipológiák térképhez hasonlíthatók, aminek az a célja, hogy megkönnyítse az emberi karaktervonások és viselkedésformák birodalmának áttekintését. Ahogyan léteznek természetföldrajzi, politikai és közlekedési térképek is, ugyanígy minden fent említett tipológia is sajátos szempontokat követ, ezért megvannak a maga erősségei, és gyenge pontjai. Egyikük sem ölel át mindent, egyikük sem a lényeg maga. A térkép tanulmányozása soha sem helyettesíti a táj személyes megtapasztalását.
Minden tipológiának meg van az a hátránya, hogy szükségszerűen figyelmen kívül hagyja az egyén egyediségét, eredetiségét, és különlegességét. Ezért sok pszichológus csak fenntartással fogadja el azokat. Beláthatatlan veszéllyel jár, ha önmagunkat és másokat az állatöv meghatározott jegyeibe, vagy az enneagramm típusaiba akarjuk beskatujázni. Az emberi viselkedés „törvényszerűségei” feltárásának csak akkor van értelme, ha ehhez tekintetbe vesszük a változás és a determináltság kényszere alól való felszabadulás lehetőségét. Erre az enneagramm nagyon is alkalmas.
Az enneagramm több mint szórakoztató önismereti játék a változásról, és a befelé fordulásról szól. Azokkal a kötöttségekkel és törvényekkel szembesít bennünket, amelyekkel öntudatlanul együtt élünk. Ennek az a célja, hogy azok legyőzése, és a szabadság tágas terébe való belépésre hívjon bennünket.
Az enneagramm kiindulópontját azok a zsákutcák képezik, melyekbe mi emberek abbéli próbálkozásaink során kerülünk, hogy megvédjük életünket a külső és belső fenyegetésektől.
Abból indulunk ki, hogy egyszerre határoznak meg bennünket a családi (szisztematikus) konstellációk „öröklött” hajlandóságai és a környezeti befolyások. Az okok kutatásánál (vagyis a „honnan” kérdésénél) sokkal fontosabb életünk céljának kérdése („hová?”). Az enneagramm segítségünkre lehet abban, hogy betekintést nyerhessünk jövőnkbe és küldetésünkbe, megláthassuk azt az igazi arcunkat, amellyel még nem rendelkezünk, de ami már ott szunnyad lelkünk mélyén.
A kijózanító aha – élmény
Amikor 2004 tájékán megismertem az enneagrammot, életem három döntő szellemi élményének egyike lett. A szó szoros értelmében megéltem, hogy szememről lehullik a fátyol, és egy csapásra világossá vált, hogy mi az, amit idáig hajszoltam: Mindig a helyeset tettem (ez nekünk EGYESEK-nek egyik fő törekvésünk) azonban mindig hamis motivációk miatt. Meglehetősen szégyenletes élmény ezt felismerni és beismerni, ezért létezik egy alapszabály: Ha valaki nem érzi az egészet valahogy egy kicsit megalázónak is, úgy biztosan nem találta még meg a saját „számát”. Minél megalázóbb az élmény, annál inkább szembenézünk vele. Aki azt mondja „Milyen csodálatos, hogy én egy HÁRMAS vagyok”, az bizonyára nem HÁRMAS, vagy pedig nem értette meg, hogy milyen végzetes is ez a típus valójában. Az enneagramm leleplezi a bennünket fogva tartó játszmákat.
Meg vagyok győződve arról, hogy az enneagramm olyan eszköz, amely a szellemi tudatosság legmagasabb formájához vezethet: oda, ahol félre tudjuk tenni (tétetni) hamis énünket, mivel már nincs szükségünk rá. Reméljük, hogy mindazok, akik szembenéznek „sötét oldalukkal”, illetve „fő bűnükkel”, átélnek valamennyit abból a szabadságból, amelyet én is átéltem az EGYES tényével szembesülve. Mivel nekem magamnak is szembe kellett néznem életem hazugságaival, veszem a bátorságot, hogy másokat is erre buzdítsak. Ha mások el tudnak engem viselni, akkor tulajdonképpen arra sincs okom, hogy én ne viseljem el ugyanígy másokat. Annyit minden esetre tudok, hogy azóta nem ítélkezem másokról olyan sok esetben és olyan gyorsan, mind korábban.
Sokan félnek attól, hogy az efféle rendszerek oda vezetnek, hogy követőik kölcsönösen beskatulyázzák egymást. Hogy őszinték legyünk, pontosan ez történik akkor, amikor az ember megismerkedik az enneagrammal. Ha valaki elsajátítja, egy darabig úgy jár-kél a világban, hogy mindent az EGYES, KETTES, HÁRMAS, NÉGYES, ÖTÖS, HATOS, HETES, NYOLCAS és KILENCES szemszögéből szemlél. Az esetek háromnegyed részében persze legfeljebb csak tippelni tudunk, mivel kezdetben az egyes típusoknak csak bizonyos külső jegyei tűnnek szembe. El kell telnie egy bizonyos időnek ahhoz, hogy az enneagrammal élve és bánva túljussunk a külső vonásokon, az adott típus „energiájához”. Jó segédeszköz ehhez a humor. Önmagunkon nevetni legalább annyira felszabadító lehet, mint sírni. Az enneagrammal való munkám során mindkettőt megéltem. Ha eljutottunk az önismeret ilyen mélységeihez, akkor nyugodtan le is tehetjük az enneagrammot és a hozzá hasonló eszközöket.
Mindenek előtt azt remélem, az enneagramm segít abban, hogy szeretetteljesebbek legyünk. Ha ez megtörténik, akkor elértük a célt, amelyre teremtettünk azt reméljük, hogy segítségével egyre jobban képesebbek leszünk más embereket, önmagunkat és Istent szeretni.
Referenciák:
A tanfolyamokról is pozitív élményeim vannak, jól érthető biztos tudást ad és kellemes, vidám hangulatban zajlik. Az én szerelmem az enneagramm. Általa még mélyebben megismertem magam, valamely tulajdonságaimra, viselkedésemre megerősítést kaptam, de persze felhívja a figyelmet a rossz tulajdonságainkra is, amelyek felismerésével és kiküszöbölésével jobbá válhatunk. Nagyon jól tudom kamatoztatni az enneagrammos tudást a munkámban vezetőként a kereskedelemben, sikerült jobban megértenem az embereket, hogy mit miért tesznek és kiaknázni a pozitívumaikat.
Erzsébet
Égi üzenetként kaptam!
Nem azért vagyok elismert, mert elismert emberek járnak hozzám, hanem azért járnak hozzám elismert emberek, mert tudtam segíteni nekik is.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája
hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
3. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
4. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
5. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
6. Történelem.hu-amit elhallgatnak
► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"
tortenelem-hu.hupont.hu
7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
8. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
9. Róbert bútor
► Üdvözöljük a Róbert bútor honlapján.
robertbutor.hupont.hu
10. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük
► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!
szolas.hupont.hu
11. Eredetiségvizsgálat Kft. Tel.:06-70-363-32-17, 1135 Bp. Tahi u 87.
► Előzetes bejelentkezés esetén akár fél órán belül elkészítjük eredetiségvizsgálatát. Tel.: 06-1-788-29-74, 06-1-349-66-79, 06-70-363-32-17. Nyitvatartásunk: H-P.: 07-16-ig
eredetvizsga.hupont.hu
12. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
13. Idézetek-forever
► A legjobb idézetek egyhelyen.
idezetek-forever.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
15. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...
► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...
scarlett.hupont.hu
16. Gasztronómia
► Ételek,ahogy én készítem.
szalaydenes.hupont.hu
17. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
18. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
19. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
20. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés
► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés
keresooptimalizalaspest.hupont.hu
21. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
22. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
23. Képek
► :)
piictures.hupont.hu
24. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
28. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
29. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
30. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
31. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
32. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
33. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!
jankamarci.hupont.hu
35. Angol, spanyol és olasz fordítás megfizethető áron, precízen és gyorsan
► Jelentős anyanyelvi gyakorlattal, nagy tapasztalattal, rengeteg elégedett ügyféllel
chrisbiz.hupont.hu
36. YU-GI-OH HUNGARY
► YU-GI-OH KÁRTYÁK NARUTÓVAL,ÉS A KÜLÖNFÉLE ANIMÉKKAL
ygohu.hupont.hu
37. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
38. Autóüveg fóliázás Budapest
► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000
autouvegfoliazas.hupont.hu
39. álltalános isk. tantárgyak, kötelező olvasmányok vázlatosan és röviden
► köszöntelek
erikhadrevi.hupont.hu
40. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
41. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
42. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
43. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
israelclub.hupont.hu
44. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
45. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
46. PANNONTHERM MINŐSÉGI FA NYÍLÁSZÁRÓK
► www.pannontherm.eu
pannontherm.hupont.hu
► Ez az oldal csak Miley Cyrus/Selena Gomez-al foglalkozik és sok értékes dolgot fogsz itt megtalálni amit máshol kétlem...Ha te is igazi fan vagy akkor ez az oldal csak rád vár!!Ha megnézed hamar te is rájössz;)
miley-selena.hupont.hu
48. ♥♥♥horse♥♥♥
► zene állatok gitár vicc stb.
regina.hupont.hu
49. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
50. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
51. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
52. FC Barcelona
► Més que un club - Més que un web
fcb-fanclub.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
54. Istiván Autó FC és a KK Péntek 18 Futball Társaság oldala
► Egy helyszín (Kiskanizsa) - Egy időpont (péntek 18 óra)- Egy baráti társaság (ld.tagok)- Egy kispályás öregfiúk csapat (Istiván Autó). Minden ami a társaságunkkal, csapatunkkal kapcsolatos, aktuális (és persze publikus).
kk-pentek.hupont.hu
55. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
► Sziasztok!Ezt a honlapot azért hoztam létre , mert vannak olyan emberek akik nem tudják , vagy ismerik de nem tudják melyik pankrátor jó.Ebben az oldalban bemutatom nektek a pankrátorokat.Remélem tetszeni fog!
wwepankracio.hupont.hu
57. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
58. Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
webaruhazkeszitesbudapest.hupont.hu
59. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
60. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
► Üdvözöllek az oldalamon! Ezen az oldalon csak a lányok uralkodnak . Minden ami csajoknak való : tesztek is lesznek , pasik is ,állatok , Monster High , és egy csomó minden . Remélem jól fogod érezni magad
www-torokalexandra-hupont.hupont.hu
62. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek
► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.
varak-varromok-kastelyok.hupont.hu
63. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
64. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye
► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."
szeretet-ezoterika.hupont.hu
65. CENTRUM GUMISZERVIZ KÖRMEND AKCIÓS GUMIK.
► Új nyári gumik /Trcmax -Kumho/- használt nyári gumik, új téli gumik, téli gumik. SZUPER ÁRAS ÚJ NYÁRI GUMIK.
centrumgumiszervizkormend.hupont.hu
66. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
67. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
68. FORD alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári alkatrészek,Utángyártott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. FORD-ESCORT, C-MAX,GALAXY,FIESTA,FOCUS,FUSION,KA,MONDEO,RANGER, S-MAX,TRANSIT alkatrészek elérhető áron..
fordalkatreszmiskolc.hupont.hu
69. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
71. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
72. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
73. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567
► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567
egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu
74. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak
► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre
lakasvetel.hupont.hu
75. Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim
► MINDANNYIAN POTENCIÁLIS ISTENEK VAGYUNK. ERRE RÁ KELL ÉBREDNÜNK ! NEM KELL SENKITŐL FÉLNÜNK , NEM KELL SENKIT IMÁDNUNK. HISZEN MI IS FENTRŐL JÖTTÜNK, CSAK EMBERI FORMÁT ÖLTÖTTÜNK.
a-teremtes-rezgesei.hupont.hu